Újra Hanoiban vagyok, és akár VG Blogíró találkozó is lehetne, Monori Gábor is itt van még pár napig.

Több téma is foglalkoztat pillanatnyilag.  Köztük az is, hogy milyen hatásai vannak a hivatalosan 22% körüli inflációnak, vagy akár az, hogy milyen pozitív változásokat látni egyes, –főként kockázati tőkével foglalkozó – vietnámi üzletemberek tárgyalási stílusában, de utóbb pár hazai üzleti találkozó eredményeképp  kezd kikristályosodni egy sorvezető azzal kapcsolatban, hogy az Európából hozott terméket, technológiát, szolgáltatást, egyáltalán a „sztorit” hogyan kell újracsomagolni az itteni körülményeknek megfelelően.

Egy kis kulturális kitekintéssel kezdem. Ebben a blogban is többször felmerült már, hogy az itteni üzleti élet nagyon erősen kapcsolatrendszer-függő. Erre az szokott lenni a magyar üzletemberek reflex-válasza, hogy ez otthon is így van. Ezzel nem is vitatkozom, ezt kell köbre emelni és közel kerülünk az itteni viszonyokhoz. A léptéken kívül van egy jelentős különbség a két üzleti környezet között. A magyar üzleti (és politikai) környezet sajátossága, hogy rövid emlékezetű, és következmények nélküli. Nincsenek meg azok az önvédelmi reflexek, amelyek akár a választókkal, akár az üzleti élet túlnyomó többségével azt mondatná, hogy XY cégvezető, cég, befektető , politikus nem tartotta be amit ígért, ne adj Isten meg/félrevezetett vagy egyszerűen csak nem ért ahhoz, amit csinál és ezért a jövőben nem szavazok rá, avagy nem kötök vele üzletet.

Vietnámban a kockázatkezelés egyik eleme az (még ha ez nem is tudatosul bennük) hogy az üzlet a partnernek szól, csak miután a partnert rendesen kiismerték, lehet rátérni, – jellemzően nem a tárgyalóasztal mellett – az üzleti ügyekre is. Mindazonáltal, az üzleti kapcsolat nem csak az üzletről szól. Olyan üzleti kapcsolatokat kell létrehozni, amelyben a vietnámi üzletfél egész netwörkjére pozitív hatással van a tény, hogy együttműködik velünk. Magyarán ha az ő életét, mozgásterét megkönnyíti a mi együttműködésünkből származó elsődleges haszon (profit) és a másodlagos értékek (presztízs) akkor van jó esélyünk arra, hogy sikeres együttműködést hozunk létre.

Mit jelent ez a gyakorlatban? Olyan partnerrel dolgoznak együtt szívesen, amelyik önmagában elég nagy és tőkeerős, és ezt megfelelően be is tudja mutatni. A technológiának/terméknek világszínvonalúnak kell lennie. Fontos, hogy az ország önmagában is elismert legyen az adott területen. Ha állami/diplomáciai támogatás áll mögöttünk, az szintén javít a sztorink optikáján. Kifejezetten át kell gondolni a magyarországi, akár angol nyelvű kiadványok, marketinganyagok alkalmazását. Messze nem állja meg a helyét az a tipikus mondat, hogy „ami jó Európában, az jó lesz Vietnámban is”. A marketinganyagokat is úgy kell összeállítani, hogy ezeknek a kimondatlan elvárásoknak, szempontoknak megfeleljünk.

Szintén ide tartozik a sebesség kérdése. Nemrégiben esett meg egy amúgy ismert, és kiváló technológiával bíró magyar céggel, hogy valamiért hónapok alatt sikerült a marketingeseknek megérteniük, hogy a case study-kal operáló európai észjárásra alapozott megközelítésük itt nem lesz jó, ehelyett először el kell készíteni a cégbemutató anyagot. Több hónapnyi késlekedés után kérdéses, hogy vissza tudjuk-e még szerezni az ügyfél érdeklődését. Ugye mondanom sem kell, hogy ez milyen hatással van annak a vietnámi üzletembernek a megítélésére, aki a magyar céget az ügyfélhez bevitte?

Egyszerre kell gyorsnak lenni, sokkal gyorsabbnak, mint Európában, ugyanakkor türelmesnek is. Aki türelmetlen, az itt csalódni fog. Nagyon leegyszerűsítve, aki türelmetlen, annak ég a lába alatt a talaj, az már nem is olyan nagy, nem is olyan tőkeerős, akkor már nem is jelent akkora előnyt a vietnámi üzletember netwörkjében a velünk való együttműködés. Hacsak nem egy egyébként is ismert nemzetközi márkáról van szó, de ez általában nem a magyar vállalkozások sajátja. Ez magyarázza azt, hogy miért is telik itt 2-3 évbe egy piaci bevezetés.

Visszatérve az emlékezet és kapcsolatrendszer viszonyra. Ha itt egyszer elbaltázunk valamit, az hatással lesz a későbbi megítélésünkre. Ha többször is elbaltázzuk a dolgokat, akkor kedves és semmitmondó üzleti megbeszélésekben veszünk majd részt, ahol a vietnámi fél azt fogja mondani amit hallani akarunk, magyarán hogy értjük egymást és persze lesz üzlet, közben meg nem történik semmi.

Legjobban talán arra hasonlít a helyzet, mint ahogy a kínaiak megígérték, hogy vesznek magyar állampapírokat.

Azt gondolom, hogy szélhámosok mindenütt vannak, de talán az átmenet gazdaságaiban, a bizonytalan üzleti és jogi környezetben többen lépnek át bizonyos határokat. Álljon itt egy konkrét példa, legyen ez egy tanmese.

Élt valaha egy vietnámi fiatalember, aki éles eszű, tehetséges diáknak mutatkozott, és tehetségének valamint a szülei kapcsolatainak köszönhetően a zűrzavaros időkben világgá mehetett. Magyarországra került, egyetemista lett, mérnökként végzett, kiválóan megtanulta a nyelvet, kevés kis ösztöndíját először kisebb-nagyobb csencselésekkel, majd valutázással egészítette ki. Lett neki magyar felesége, gyermeke is, majd 24 év elteltével úgy gondolta, ideje talán visszatérni Vietnámba.

A gondolatot hamar tett követte, odahaza találkozott gyerekkori szerelmével, egy jó családból származó, okos, tanult, művelt asszonnyal. Az asszony révén magas körökbe is bejáratos lett.

Hősünk mindig is becsvágyó ember volt, éles eszénél csak simulékony beszéde volt veszélyesebb fegyver. Sok mindent elért az életben, már Magyarországon meggazdagodott, a rendszerváltás után a csődbe ment cégek eszközeit hulladékáron megvásárolta, majd Indokinában eladta. Vietnámba visszatérve kapcsolatai révén szert tett egy 10 négyzetkilométeres szigetre a Ha Long-öböltől (UNESCO Világörökség) északra, ahol nagyszabású fejlesztéseket akart megvalósítani. Tervezett 5 csillagos szállodát, kaszinót és nem utolsó sorban kagyló-telepet.

Hanoiban, ahol drága a telek, mindenki kicsi alapterületen építkezik. Hősünk, aki meg akarta mutatni, hogy neki aztán tényleg mindent lehet (a volt hanoi rendőrfőkapitány a család erős embere) európai stílusban, hatalmas alapterületen egy szintes házat épített. Itt és a ház melletti saját teniszpályán rendszeresen vendégül látott helyi és magyar üzletembereket, akiket igyekezett meggyőzni arról, hogy ő aztán tudja, hogy működnek a dolgok arrafelé. Különösen közel állt hozzá a magyar liba vietnámi meghonosítása, illetve a kagylótelep, amelyhez magyar befektetőket talált.

Ezek voltak a hősi idők.

Történt egyszer, hogy valakinek a lábára lépett vagy léptek, mert az igazi nagy játékos nem is hősünk, hanem a felesége. Ilyenkor az történik, hogy elkezd az ellenérdekelt fél hibákat és támadási felületet keresni. Az történt, hogy a szép nagy, ámde egy szintes ház felépült ugyan, de a műszaki engedélyekkel nem volt minden rendben. Vagy talán azt gondolta, hogy ami egyszer felépül, az már úgy is marad. Tévedett.

Egyszer csak, némi hatósági levelezést követően megjelent 200 munkás és némi gépesítéssel 2 óra alatt megoldották a kérdést.

Időközben lejárt a magyar befektetők felé az első fizetési határidő. Aztán a második, és a sokadik. Hősünknek nem akaródzott fizetni, vagy nem tudott. Húzta az időt, elérhetetlen volt telefonon, vagy ha mégis, akkor jött az újabb szép mesékkel. Az természetesen alapvető probléma volt, hogy visszaesett a kagylók iránt a japán kereslet, természetesen abban az évben hidegebb volt a víz és a kagylók nem nőttek olyan gyorsan, utóbb kiderült, hogy eleve sokkal később sikerült a kagylókat telepíteni, mint az tervben volt…lényeg a lényeg, emberünk egy vietnámi Münchausen, aki sok pénzzel tartozik a befektetőinek.

A következő pár évben majd kiderül, hogy az igazságszolgáltatás vietnámi malmai hogyan őrölnek, várható, hogy nem lesz gyors a folyamat. A dolog aktualitását az adja, hogy úgy hírlik, emberünk megint visz magyar üzletembereket a szigetére, hogy elmondja, mekkora kaszinót és hotelkomplexumot valósít meg…óvatosan a nagy számokkal.

Így a nyár végén a blog is újra életre kel. Folytassuk is a megkezdett témát, egy konkrét megoldással, ami több szempontból is érdekes. Alapvetően úgy tekintünk az ázsiai üzleti mentalitásra, hogy a jó gyakorlatok, megoldások átvétele, hogy finoman fogalmazzunk, nem idegen a kultúrától. A nyár egyik nagy híre volt, a LinkedIn tőzsdei megjelenése. Hogyan kapcsolódik ez ide?

A Saigonban (Ho Chi Minh Város) élő Varga Tamástól kaptam egy érdekes meghívót nemrégiben. Kiderült, hogy a LinkedIn vietnámi megfelelőjét ANPHABE-nak (magyarul ABC) hívják, pár hete indult. Csak a vak nem látja, hogy mennyi a hasonlóság a két site funkcionalitásában, megjelenésében. Arról nem szól a fáma, hogy a LinkedIn benne lenne ebben az üzletben. Érdekesség, hogy a CEO ugyanaz a Thanh Nguyen aki a Caravat (szintén üzleti social media site) alapítója és CEO-ja volt. Sikerült is 3 év alatt vagy 30.000 tagot gyűjteniük, volt benne nemzetközi kockázati tőke, de idén bezártak. Az üzleti modell itt sem látszik erősebbnek, de szépen növekszik a taglétszám, nekem is naponta 2-3 új kapcsolatom születik, anélkül hogy bármit is tennem kellene.

Beszéltünk már róla, hogy Vietnámban nem lehet kapcsolatrendszer nélkül boldogulni, de csak erre azért ne alapozzunk. Ez maximum arra jó, hogy előzetesen körülnézzünk, leellenőrizzünk üzleti partnereket, vagy leegyeztessünk első körös ismerkedő megbeszéléseket.

Akit közelebbről is érdekel,  íme a link: http://www.anphabe.com/

Több okból is kezdek egyre többet foglalkozni itt a blogon is az Internet helyzetével Vietnámban. Egyrészt az előző bejegyzésben is olvasható egy sikersztori, másrészt hamarosan egy fiatal magyar fejlesztő csapat sikereiről is beszámolunk majd.

Emellett szeretném hangsúlyozni, hogy nekünk magyaroknak az olyan területeken van a legtöbb esélyünk ahol nagy hozzáadott értéket kell versenyképes áron felmutatni. Ezért lehet kereslet például magyar üzleti oktatásra, vagy szoftverfejlesztésre. Az internet, főként az e-kereskedelem még kiaknázatlan terület Vietnámban. Az alábbi anyaggal szeretném ezt kissé alátámasztani. A fordítást  a Vietnam Investment Review cikke nyomán Vécsei Attila készítette.

A Cimigo nemrégiben közzé tette a NetCitizens-t, az eddigi legátfogóbb tanulmányt Vietnám Internetes viselkedési szokásairól és Internet felhasználásáról.

Ez 12 különböző városból több mint 3000 internet felhasználóval készített interjún alapul  és megmutatja, hogy a vietnámi emberek mit is keresnek, amikor szörföznek az Interneten. Vietnámban az Internet sokkal gyorsabban terjed, mint más ázsiai országban. Több mint 26 millió vietnámi van már fent a hálón. Vietnámnak több felhasználója van, mint Thaiföldnek vagy Malajziának ahol az Internetnek sokkal régebbi történelme van. 31%-os internet használat mellett Vietnám egy szinten van Kínával, Thaifölddel vagy a Fülöp-szigetekkel.

Három fő tevékenység van, amit a vietnámiak a legszívesebben csinálnak: online– információgyűjtés, szórakozás és kapcsolattartás más emberekkel.

Az információgyűjtés mindig is a legfontosabb online aktivitás volt. A hírek olvasása általános tevékenység minden korosztály számára bár kissé gyakoribb az idősebbek körében. A legnépszerűbb oldalak a Dan Tri, VnExpress, 24h és a Tuoi Tre.

A szórakozás fontos része annak, amit a vietnámi emberek keresnek a cyber világban.
A szórakozás főként a zenehallgatást és letöltést, film nézést és a játékokat foglalja magába. 80 %-a az Internet használóknak  rendszeresen hallgat zenét és háromból kettő ember már töltött is le. Számos vietnámi weboldal biztosít könnyű hozzáférést zenékhez, amelyek közül is a legnépszerűbb a Zing mp3 és a Nhac Cua Tui. Ez a két oldal ráadásul benne van a top 10 leglátogatottabb weboldalak között is Vietnámban. Filmek terén vitathatatlanul a YouTube a legkedveltebb második helyen pedig a Zing. Összességében a Zing számos termékével és szolgáltatásával nagymértékben dominálja a szórakoztató részt Vietnámban. Mindössze a filmek terén múlja felül a YouTube.

Minden szórakozási tevékenység növekedést mutatott az elmúlt pár évben, ami több és több specializálódott weboldalt eredményezett új szórakozási vagy Infotainment kapcsolatú ajánlatokkal és szolgáltatásokkal. Bár a szórakozás fontos minden korosztály számára egyértelmű, hogy a fiatalok használják legtöbbet.

A szociális összeköttetés a harmadik érdeklődési terület a vietnámi netezők számára. 40%-a a vietnámi internet használóknak tagja valamilyen közösségi hálózatnak és 20%-uk ír saját blogot. A legfőbb ok amiért csatlakoznak egy ilyen közösségi hálóhoz az az ,hogy érintkezésben maradjanak barátaikkal és mindig értesüljenek barátaik életének alakulásáról.

A legfőbb szolgáltatók ilyen téren a Facebook, Yahoo 360 plus és a Zing me. Amíg Facebook a legtöbbet használt közösségi háló, addig a blogolás főként a Yahoo 360 plus-on történik. A Zing me az új versenytárs amely 2009-ben indult, gyorsan felkapott lett és már is a második legnépszerűbb szociális háló a Facebook után.

A blogolás és a közösségi hálók használata egyértelműen a fiatalok körében elterjedt. Saját tartalmak létrehozása például blogokon vagy fórumokon messzemenőleg a 15-24 éves korosztály körében uralkodó. Érdekes módon, míg a blogolás a nők körében addig a fórumozás inkább a férfiaknál gyakoribb. A fórumok jóval nézettebbek az északi régióban, mint máshol Vietnámban.

Bár az e-kereskedelem még nem túl elterjedt Vietnámban, ez a terület növekszik egyértelműen a leggyorsabban és fényes jövő előtt áll. Mindössze 3 év alatt az e-kereskedelemmel foglalkozó oldalak használata közel megduplázódott. 2010-ben Vietnámban minden második internet felhasználó látogatott már meg olyan oldalt, amely online vásárlást, adás-vételi tevékenységet vagy aukciós lehetőséget biztosít. Az online vásárlási tevékenységek főként az északi területeken és a nagyvárosokban terjedtek el, míg a kisebb városokban nem annyira. Hanoi vitathatatlanul az éllovas az e-kereskedelemben mert internet felhasználóinak mintegy 60%-a használja ezeket az oldalakat. A legnépszerűbb e-kereskedelmi vagy vásárlási oldalak az enbac.vn, 123mua.vn és a 5giay.vn.

A legfőbb probléma az online vásárlás területén a fizetési rendszerrel szemben való bizalmatlanság. Bár már számtalan termék megvásárolható online nagy részük mégse vásárol, mert nem bíznak az online fizetés biztonságában. Mindössze 13%-uk véli úgy, hogy biztonságos az online vásárlás, míg 60%-uk ennek ellentétével ért egyet.

Összességében a vietnámi emberek nagyon pozitívan viszonyulnak az Internethez. Az Internet lett a hírek és információk egyik fő forrása. Fontos eszköz lett az barátok összeköttetésében. Azért használják, hogy új termékeket és szolgáltatásokat, valamint olyan információkat találjanak az Interneten, amelyek megbízhatóak.

Egyre több és több ember online Vietnámban és hihetetlen mennyiségű időt töltenek az interneten. Ezt az időt nem más médiára, mint például TV nézésre vagy nyomtatott anyagok olvasására fordítanak. A médiafogyasztási szokások nagyon gyorsan változnak, a forgalmazóknak pedig alkalmazkodniuk kell ezekhez.

Egy nagy és megcélozható fogyasztói réteg található online. Vietnámban 26 millió ember érhető el az interneten és ez a szám minden évben növekszik. Ez nem csak a tinédzsereket foglalja magába, hanem azok szüleit is egyre inkább, a háztartás döntéshozóit, akik érdekes célközönségei a marketing tevékenységeknek.

Az internet nem csak Ho Chi Minh városban és Hanoiban használják, hanem a többi  városban 50% körüli az internet penetráció.

Az internet felhasználók ki vannak éhezve az információkra, szórakozásra és a szociális kapcsolatokra. Egyre inkább növelik komfortjukat online vásárlásokkal. Az emberek egyre buzgóbbak, hogy teljesen kihasználják az új médiumot és készek arra, hogy rengeteg időt töltsenek online.

Nguyen Tuan Minh a Bong Da So alapítója

Hanoiban esett meg, hogy egy magyar üzletember-delegáció társaságában ültünk Nguyen Tuan Minh-nyel, aki éppen budapesti egyetemi élményeiről mesélt folyékony magyarsággal, honfitársainkat megszégyenítően gazdag aktív szókinccsel. A pillanat amikor felkaptam a fejem, és a “villánás”, az étterem, az emberek, ételek, színek és szagok örökre bevésődtek, az volt, amikor Minh éppen azt találta mondani, hogy ” kullongtunk”….és ez a magyar szó annyira furcsán és különlegesen hatott, annyira váratlan volt, mintha Neo-val szólva, ez lenne a hiba a mátrixban.

Következzék tehát Nguyen Tuan Minh, akitől talán a legtöbbet tanultam arról, hogy hogyan működik a vietnámi társadalom, és üzleti élet.

 Hogyan, és mikor kerültél Magyarországra?

1988-ban tehát még a rendszer váltás előtt kaptam állami ösztöndijat és elindultam Magyarországra. Indulásom előtt nem sok mindent tudtam Magyarországról. Igazából két magyar filmre emlékszem amit vetítettek annak idején Vietnam-ban (és nagy sikert arattak): az Egri Csillagok és a Pogány madonna.

Volt még egy ismerőse az apámnak aki sokat mesélt nekem Magyarországról mert ő odajárt egyetemre még 70-es években. Szóval annak idején amikor még nemvolt annyira “lapos”  a Föld mint mostanában, milyen sokkot kaptunk én és vietnami iskolai társaim nap mint nap, csak hogy jártunk a városban és néztük hogyan élnek a számunkra rendkívüli kedves és barátságos magyar emberek.

Az egyik nagyon kedves emlékem volt az hogy magyar nyelv óra közben, valaki észrevette hogy hull a hó és felkiálltott, erre mindenki kirohant a teremből, le az udvarra hogy foghasson az életében először hópelyhet. A tanárnő meg először csak értetlenül nézett utána pedig kedvesen mosolygott és bátorított minket.

Egy év nyelv tanulás a Nemzetközi Előkészítő Intézetben után az ELTE programozó matematikus szakra kerültem. 1993-ban amikor még negyedéves voltam az egyetemen, akkor kezdtem dolgozni az IQSoft-nál (az egyik vezető magyar szoftver fejlesztő cég annak idején) mint adatbázis szakember és programozó. Onnan a ProfiTrade Kft-hez kerültem mint vezető programozó aztán pár magyar sráccal megcsináltuk a saját szoftver fejlesztő cégünket – a Hexa Studiót. 1999-ben mentem ki Helsinkibe és ott különböző finn IT és telecom cégeknél mint Nokia, Sonera projekvezetősködtem. 2002 végén, több mint 14 év “bolyogás” után hazajöttem Vietnamba.

 Tehát nem csak bennünket magyarokat ismersz jól, hanem a finneket is. A te szemedben nagyok a különbségek?

 Kb 2 évet töltöttem Finnországban de rendszeresen “haza”jártam MO-ra majdnem minden második hétvégén. Nagyon kedvesek a finnek és jó volt dolgozni velük mert talán egykicsit “precízebbek” voltak a magyaroknál de valahogyan nem annyira közvetlenek mint magyarok. Igazából sose fordult a fejemben hogy hosszabb időre teljesen kiköltözzek oda – tehát ott éljek. Talán az is közrejátszott hogy mindig valamelyik magyar csoporttal voltam így sose szakadtam a magyar körzetből ha lehet így fogalmazni.

Miért döntöttél úgy, hogy végül visszatérsz Vietnámba?

2001-ben még a “dot com bubble” pukkanása előtt úgy döntöttük az üzletársaimmal hogy megpróbálunk IT szakembereket elhozni Vietnam-ból illetve oda viszünk pár outsourcing projektet. Nyitottunk egy irodát Ho Chi Minh Városban és kézenfekvő megoldás volt hogy én vezessem azt az irodát. Bevallom, az elején újra kellett felfedeznem a saját hazámat de  idővel nagyon megtetszett a dolog. Úgy döntöttem hogy itt az ideje hogy itthon is kamatoztassam az europaban felszedett tapasztalokat, know-how-kat. Nagyon gyerekcipőben járt annak idején még az IT illetve telecom szektor Vietnamban. 1997-ban vezették be az Internet-et itt és 2002-ben még nem volt ADSL kapcsolat így egy technikai jellegű email csatolmánnyal fél nap alatt jött le. Ahhoz képest szép tejesítmény hogy már több mint 25 millió Internet felhasználó és 120 millió mobil előfizető van az országban a legujabb sztatisztikák szerint.

Ma egy sikeres és nagy látogatottságú sport portál tulajdonosa vagy. Az Internet ezek szerint jó üzlet Vietnámban is. Melyek ezen a területen a buktatók?
A fenti adatok is igazolják hogy rendkívüli gyorsan fejlődik az Internet itt Vietnamban az utóbbi években. Szinte minden megtalálható itt is: hír portálok, social networking, e-commerce oldalak és még a felnőtteknek való tartalmú oldalak is szép számban vannak és bár egyáltalán nem illegálisak, azért mind valamelyik külföldi szerveren fut. Összehasonlítva mondjuk a magyar oldalakkal viszont jelentős a különbség.  Az első 5 leglátogatottabb vietnami oldal mindegyike hírportál. A hírportálok és egyébbként is a vietnámi Internetes oldalak között nagyon gyakori a tartalom “copyzás” bár azért már egyreinkább odaírják az eredeti forrást is. Az e-commerce-nek az egyik legnagyobb akadálya hogy nem népszerű az online fizetés. Az online reklám iparnak pedig még nagyon alacsony volume-t teszi ki a hagyományos reklám mediákhoz képest – csupán 1-2% de még ez a kevés bevétel is inkább az első 10 legnépszerűbb oldalak között osztódik. Tehát mondhatjuk teljesen más fogyasztói szokások vannak itt Vietnamban akár a környékbeli országokhoz viszonyítva is, Europához pedig még inkább.

Sorolhatnám még a buktatók közé a láthatatlan bürokráciát (még a vietnamiak számára is) és az erős és önkényes tartalom cenzúrát.
A jó hír viszont az hogy Vietnam is megállíthatatlanul közeledik a világ többi része felé, így az Internet szokások is gyorsan változnak, egyre inkább nyitottabbak es átláthatóbbak lesznek a szabályok is és ha valami jó dolog megjelenik valahol a világon akkor itthon előbb-utóbb az is megjelenik. Tehát sokszor a sikerhez elég ha nyitott szemmel figyel az ember a nagy világra és nem feltétlenül kell egy teljesen új dolgot kitalálni.

A saját vállalkozásod mellett gyakran feltűnsz magyar cégek tanácsadójaként is. Számos sikeres projektben vettél részt. Milyen projekteken dolgozol most?

Mint még sokan mások itt Vietnamban akik Magyarországon jártak egyetemre annak idején, én is Magyarországot  második hazámnak tekintem és nagyon örülök amikor találkozok itt magyar emberekkel akár magánéletben akár üzletben. Elsősorban azért leginkább IT, telecom és egyébb műszaki jellegű prrojektek erdekelnek mert alapvetően műszaki beállítottságú ember vagyok de mostanában már “sima” export-import üzletekkel is egyre többet foglalkoztam.

 Véleményem szerint, sok kis-közép méretű magyar cég van akiknek nagyon jó termékeik, szolgáltatásaik vannak amiket el lehetne adni Vietnamban és a dél-kelet ázsiai térségben, szoktam mondani hogy nagyon jók a magyarok a “feltalálósdi”-ban. 

Tapasztalataid szerint melyek azok a leggyakoribb hibák, amiket magyar cégek elkövetnek, ha VN-ben fognak üzleti tevékenységbe?

Mivel már majdnem 10 évet dolgoztam Magyarországon és itthon is lassan annyit, mondhatnám van némi rálátásom mind a két ország sajátosságaira az üzleti szokásokban, megközelítésekben. Véleményem szerint az “interkulturális” üzleteknek a 90%-ka megbukik itt Vietnamban főleg a felek félreértései miatt. Több mint a fele az eseteknek már az üzlet megkötésig se jutott el, pedig a lehetőségek ott vannak. Olvastam Lénárt István interjuját és egyetértek vele: rossz terméket már nem lehet eladni Vietnámban.

 Szerintem valóban Vietnam egy kifejezetten kemény piac lett, így nagyon nehéz lesz egy olyan magyar cégnek betörnie a piacra ha előtte nem rendelkezik megfelelő nemzetközi tapasztalatokkal. A helyismeret nélkülözhetetlen és legjobb ha egy Magyarországon végzett (de hanem akkor legalább hosszabb ideig élt nyugaton) helyi partnert lehet bevonni már az elején aki “lefordítja” az üzletmenetet. Nagyon fontosak a személyi kapcsolatok, a keleti üzleti és társadalmi hierachia kezelése. Sokszor sajnos még egy törvény szerint teljesen korrekt aláírt szerződés sem jelent sokat ha nincs meg a háttérben az igazi, emberi támogatás. Kicsit szkeptikusan hangzik az egész de hát így működnek a dolgok errefelé

 Szerinted mi kell ahhoz, hogy Vietnámban valaki üzleti sikert érjen el?

Gondolom alapvetően ugyanazok a dolgok kellenek mint máshol: lehetőség felismerési képesség, kitartás, jó munka szervezés, egy kis merészség és egy jó adag szerencse. Magyarországhoz képest a helyi sajátosság az hogy Vietnam egy kezdő és fejlődő piac, talán több a lehetőség de azok gyorsan is mulnak el.

Mit javasolsz, milyen területen működő cégek induljanak Vietnámba?

Vannak olyan területek ahol még a régi szociálista idők szép emlékei miatt még mindig nagyon szívesen várják a magyar partnereket. Ilyenek pl a gyógyszerek, orvosi berendezések, az elektronikai illetve az agrár termékek. Újabban viszont az informatika, a telekom és megújuló energiaforrásokkal foglalkozó magyar cégek jönnek egyre többen Vietnamba. Jómagam is részvettem egy pár sikeres projektben az “új hullámból” és szerintem a közeljövőben még több ilyen sikeres projekt lehet.

Ismét egy vendégposzt következik, egy kiváló esettanulmány, számos megfontolandó tanulsággal. Ahogyan a szerző, Dicsev Andrea több évtizedes sikeres külkeres gyakorlatára hivatkozva is írja, egy új piac a lehetőségek mellett kockázatokat is hordoz. Habár Vietnámra is igaz a mondás, hogy elég nagy ahhoz, hogy mindenre legyen példa és az ellenkezőjére is, de azért vannak figyelmeztető jelek, amelyekre érdemes különös figyelmet fordítani.

Ázsiai üzletfél az árat nem fogadja el azonnal, és könnyedén se. Egy másik ügyletben, amit hamarosan bemutatunk itt a blogon, a szerződés aláírását megelőzően 4 hónapig egyeztettek a felek.

A helyismeret megfizethetetlen, keressünk minden esetben olyan partnert, akik még a tárgyaló delegáció elindulása előtt ellátogatnak a helyszínre.

Más kultúra más szokásokat eredményez, és más tárgyalási stílust is jelent. Az, hogy az ázsiai ügyfél mindent megkérdez hatvanhatszor, az a kockázatkezelési módszerük része. Addig kérdeznek, míg ellentmondást nem találnak.

Az EU-s életszínvonal, és fogyasztási lehetőségek – bármennyire is elégedetlenek vagyunk néha a saját sorsunkkal – még mindig az álmok kategóriáját jelenti százmilliók, milliárdok számára. Az illegális kivándorlás még pár évtizede nálunk is jelenség volt. Természetesen ehhez nekünk nem kell asszisztálnunk, az alább tárgyalt helyzetek megelőzhetők azzal, ha a látogatókat indulás előtt a Skype elé ültetjük.

Export lehetőségek és a bennük rejlő veszélyek-esettanulmány

Az A.D. TRADE BT több mint 25 évnyi külkereskedelmi tapasztalat alapján végzi tevékenységét. Több mint 30 gyártó cég – elsősorban a magyar egyéni-, kis- és középvállalkozások – jó minőségű termékeinek találunk export piaci lehetőségeket.

Élelmiszerek és italok, testápolás, lakásdekorációs termékek és műszaki jellegű termékek gyártói tiszteltek meg minket bizalmukkal. Bármerre visszük hírét az általunk képviselt áruféleségeknek, mindenhol nagy betűkkel szerepeltetjük: „Mi nem árakat kívánunk értékesíteni, hanem jó minőségű, emberi fogyasztásra, alkalmazásra való termékeket” és ennek ma még igen kicsiny a felvevőképes piaca.

Jókat szoktam mosolyogni, mikor olyan országok kereskedői keresnek meg minket ajánlatkéréseikkel, akikről az ember nem feltételezné, hogy komoly szándék vezérli őket, mégis az Élet időnként rácáfol erre: munkám során az első ólomkristály terméket rendelő vevőnk egy bangladesi cég volt!

Miután minden országban más jellegű terméknek juthat babér, soha nem utasítunk el egy megkeresést sem, de bizony az említett 25 évnyi tapasztalatba nagyon sok kellemes, de kellemetlen emlék is belefért.

2004-ben megpróbáltunk olyan piacok felé fordulni, amelyek különböző okok miatt nem voltak annyira népszerűek.

Számunkra – és gondolom sok más, hozzánk hasonló kvalitású cég számára – nem jelentett segítséget az előrébb lépéshez az ITDH pályázati rendszere, maradtak azok a számunkra elérhető lehetőségek, melyek igen sok veszélyt is rejtegetnek magukban. A távolabbi országok felé fordulás következtében nehéz megítélni egy-egy bejelentkező, érdeklődést mutató cég valódiságát, komolyságát, üzleti potenciálját. Másrészt egy óriási és áthidalhatatlannak tűnő akadályt képez a harmadik országokból ide utazni kívánók vízumának biztosítása. Keserű volt az a tapasztalás, amivel egyszer majdnem sikerült megégetnünk magunkat, a legnagyobb körültekintés mellett is.

Igazán nagy üzletek akkor tudnak születni, ha egy magyar cégnek van ahhoz megfelelő ereje, képessége, lehetősége, hogy kint irodát nyisson. Akkor úgy gondoltam én nem nagy, hanem folyamatos üzletre vágynék, s ehhez bizonyára lehet találni legalább egy megbízható partnert, akivel szerződéses alapon el tudunk indulni.

Tavaly tavasszal jelentkezett be hozzánk szintén komoly érdeklődést mutatva egy vietnami cég is, akik az általunk képviselt bőrápoló kozmetikumokat szerették volna teríteni országukban. Azonnal elfogadták az árainkat – amin azért nem csodálkoztam túlságosan, mert én tudom, hogy a termékek kiváló minőségéhez képest valóban jó árakat tudunk adni. Ezt követően kértek tőlünk egy kizárólagos forgalmazási szerződés tervezetet, melyet tanulmányozás után itt-ott átírtak, de végül is minden Fél elfogadta és aláírtuk.

Aztán előálltak a szokványos kéréssel, s szerettek volna ideküldeni kollégákat, akik megnéznék a gyártót, tárgyalnának személyesen, mielőtt konkretizálnák az első megrendelésüket.   Érdeklődtem a Magyar Követségen a vízum megszerzésének feltételeiről. Kértem, hogy amennyiben a cég leellenőrzése vagy a konzuli interjú során megbizonyosodnak bármilyen olyan részletről, ami kétessé teszi az utazás célját, tekintsék semmisnek a meghívásunkat. A konzulátus mindet rendben talált és közölte velem az általa látott repülőjegy igazolás alapján, hogy másnap érkeznek a vendégek. Ez volt az első hideg zuhany, aztán a céggel azonnal felvéve a kapcsolatot kiderült, hogy lemódosították a járatot és másik napon jönnek.

Mint ahogy ezt tesszük minden hozzánk érkező üzleti partnerünkkel, fogadásukra kimentünk a repülőtérre, ahol a kezemben egy papírost szorongatván, melyen a 3 vendég neve szerepelt, vártuk, hogy egyszer csak kijönnek a várótérbe. De az idő csak telt és nem történt semmi, mikor is a reptéri rendőrség lépett hozzám és vont kérdőre, hogy kik azok a személyek, akiket várok?

Majd közölte velem, hogy itt van három vietnami, de egyetlen nemzetközi idegen nyelven sem hajlandóak megszólalni, nem tudnak velük kommunikálni, mit akarnak ezek itt? A Rendőrség közben leellenőrizte a hotelt, ahová a szállásfoglalásuk szólt és kb. másfél-két órás hiába való vesződés után kiengedte a vendégeinket.

Riadt arccal lépkedtek kifelé és a kezemben levő papírt meglátván a kezembe nyomták egyikőjük mobil telefonját, melynek másik végén egy tört magyarsággal beszélő férfi biztosított arról, hogy ő a tolmács és vár minket a szállodában. Tősgyökeres pesti lévén sem hallottam még soha erről a hotelről, ahová a Belvárosban vinnünk kellett őket, de mikor megláttam, kezdtem sejteni miért.

Egy végtelenül szűk, talán személyzeti bejárat lehetett valamikor, ahol sok lépcsőn lehetett feljutni a bőröndökkel az előtérbe és a bútorzat is hagyott kívánni valókat maga után. Honnan tudhat egy vietnami cég egy ilyen „hotelről”? A tolmács valóban ott várt minket és próbáltuk megtudni, mikorra szól a repülőjegyük a visszaútra, hogy úgy irányíthassuk a programot.

Másnap a kozmetikai gyárban vártak minket, de mivel a mi gépjárművünkbe csak 5 személy fér és a tolmácsnak nem maradt hely, egy másik, autóval rendelkező tolmács jött velünk a tárgyalásra. A következő adag hideg víz ekkor érkezett a nyakunk közé: a tárgyalás során olyan kérdéseket tettek fel úgy, hogy a kezükben volt az aláírt kizárólagossági szerződés egy angol nyelvű példánya, melyeket már előzetesen rögzítettünk.

Próbáltuk felhívni figyelmüket a termékek helyi alkalmazási lehetőségeire, a buktatókra, mintákat adtunk, hogy teszteljék a helyi klímában, majd utunkat Pest felé vettük ismét. Szerettünk volna mutatni nekik valamit Budapestből, ezért a városba vezető úton a Hősök terét mutattuk meg először. 2 úr és egy hölgy volt a látogatónk, s a hölgy komoly fejfájásra panaszkodva azt kérte vigyük vissza őket a hotelbe, mert ott van a gyógyszere, az urak pedig szolidárisan nem akartak velünk jönni tovább, hogy ne hagyják őt egyedül.

Abban állapodtunk meg, ha másnap jobban lesz, akkor a tolmácson keresztül üzennek és megyünk értük, elhozzuk őket az irodánkba, hátha esetleg más termék kapcsán is tudnánk üzletet kötni. Eltelt 1 nap, 2, de semmi hír sehonnan. Felhívtam a második tolmácsot, aki a gyárban volt velünk, de ő sem tudott róluk semmit. Felhívtam a minket fogadó másik tolmácsot, aki nagyon kurtán-furcsán kérdezte tőlem, mit érdekel engem, hogy mi van velük, felnőtt emberek, majd jelentkeznek.

Ezek után felhívtam a szállodát, ahol ordítani kezdett velem a recepciós, hogy ő semmilyen információt nem adhat ki. Mondtam neki, hogy ne tegye ezt velem, még ha nem is hivatalos meghívólevelet adtunk ki, mégis valamilyen szinten felelősséget érzek a hozzánk érkezőkért és mi vittük őket oda, nem vagyunk vadidegenek. Erre ismét közölte velem, hogy ezt nem lehet, és ő csak annyit mondhat, hogy a vendégeink már nincsenek a hotelben.

Én azonnal írtam a vietnami cégnek, persze fogalmam sincs kivel is levelezhettem angolul, s méltatlankodásomnak adtam hangot, hogy olyan képviselőket küldtek ide tárgyalni, akikkel nem lehet egy nyelvet beszélni és beszámoltam a történésekről. Még érkezett egy elnézést kérő válasz, s közölték, hogy amint a kollégák visszatérnek Vietnamba, megvitatják a látottakat-hallottakat és hamarosan küldik az első rendelésüket.

Azóta sem tudunk, nem hallottunk róluk többet.

Lénárt István a hanoi Magyar Nagykövetség munkatársa, külgazdasági attasé és helyettes konzul. Ő az első szereplője a már tavaly beharangozott riportsorozatnak, amelyben a térséggel foglalkozó szakembereket, vállalkozásokat szeretném bemutatni a blog olvasóinak, ezzel is kicsit közelebb hozva a térséget és az üzleti lehetőségeket.

Istvánnal a régi ismeretségünk okán a formaságoktól eltekintettünk.

-Miért éppen Vietnám?

Vietnam véletlenszerű, de sorsszerű találkozás volt. 2000-től közel 10 éven át dolgoztam magyar kis- és középvállalkozásoknál, marketing és befektetési területeken. 2007-ben a cég, amelynél középvezető voltam, úgy döntött, regionális irodát nyit Vietnamban. Engem választottak az iroda létrehozására. 2008-ban kiutaztam az akkor számomra még csak leírásokból és az internetről ismert Vietnamba, ahol fél évet töltöttem el. Ezalatt létrehoztunk egy regionális irodát Hanoi-ban és egy fiókirodát Laosz fővárosában, Vientiánban.
Fél éves kiküldetésem után az ITD Hungary kereskedelemfejlesztő szervezetnél helyezkedtem el, ahol távol-keleti országokért – elsősorban az indokínai országokért és Kínáért – voltam felelős. 2009 végén megpályáztam a megüresedő hanoi külgazdasági szakdiplomata pozíciót, amelyet elnyertem, majd 2010 szeptemberétől megkezdtem munkám a hanoi Magyar Nagykövetségen.
- Mi a pontos feladatod a követségen?

Elsősorban a követség felügyelete alá tartozó három ország (Vietnam, Kambodzsa, Laosz) vonatkozásában a magyar vállalkozások piacra segitése, információkkal való ellátása, sikeres üzleti tevékenységük elősegitése. Emellett számos egyéb feladat: tőkebefektetések Magyarországra vonzása, a kétoldalú gazdasági kapcsolatok segitése, delegációk fogadása és útjaik előkészitése. Végül, helyettes konzulként konzuli feladatok ellátása.

- Mikor, milyen ügyekben lehet hozzád fordulni?

Legfontosabb feladatom a magyar kis- és középvállalkozások exportjának és külföldi tőkebefektetéseinek segitése. Ha egy magyar vállalat üzleti kapcsolatokat keres a régióban, informálódni szeretne akár az általános üzleti lehetőségekről, akár speciális kérdésekben (cégalapitás, üzletszerzés, kapcsolatépités stb.), bármikor bizalommal fordulhat hozzám.
- Milyen lehetőségeket látsz a magyar vállalkozások számára?

Vietnamban rengeteg üzleti lehetőség van a jó minőségű termékkel vagy technológiával rendelkező magyar cégek számára, elsősorban az agrártermékek és -technológiák területén, az infokommunikációs szektorban, az alternatív energetikában (nap-, szél- geotermikus és egyéb energiák), hulladékkezelésben, víztisztításban, orvostechnológiában, speciális szoftverek területén, illetve az élelmiszer-feldolgozás és a gyógyszeripar területén.
- Mik a buktatók ezen a piacon?

Hosszú távon kell gondolkozni, legalább 3 éves távlatban. Gyors üzletet nehéz kötni, de a következetes munka jelentős sikerekkel kecsegtet. Helyi partnert kell találni, aki végigkíséri az üzletkötést. Érdemes magyarul tudó, korábban Magyarországon tanult vietnamival kapcsolatot létesíteni, több ezer ilyen vietnami állampolgár van, akik nagyrészt örömmel segítenek, működnek közre az üzletkötésben. Fontos megismerni a helyi kulturális, kommunikációs, üzletkötési szokásokat, ezek ismerete nélkül szinte lehetetlen sikeresen tevékenykedni a régióban.

- Milyen tipikus hibákat követnek el a magyar/európai cégek?

Türelmetlenek vagyunk, prompt üzleteket akarunk kötni. A vietnami üzletember szereti jobban megismerni üzleti partnerét, a szerződéskötésig jóval több idő eltelhet, mint azt Európában megszoktuk. Sokszor lebecsüljük Vietnamot: a ’70-es, ’80-as évek elmaradott országának képe él még a magyar vállalkozókban, holott mára Vietnam egy igényes, kifinomult fogyasztói piaccá vált, komoly elvárásokkal. El kell fogadni: elavult technológiákat, korszerűtlen termékeket nem lehet már eladni ezen a piacon.

- Hozzád tartozik Laosz és Kambodzsa is. Van ott magyar cégeknek keresnivalójuk?

Igen. Mindkét országban. Bár Vietnamhoz viszonyítva mind Kambodzsa, mind Laosz lényegesen alacsonyabb GDP-vel rendelkező ország, számos lehetőség kínálkozik magyarok számára. Kambodzsa esetén a textilipart emelhetném ki – épp a közelmúltban jártam egy rendkívül sikeresen működő brit ruhagyárban Kambodzsában, amely 10 éve folyamatosan, kiegyensúlyozottan növekszik. De említhetnék sikeres magyar fény- és hangtechnikával foglalkozó céget is Kambodzsában. Laoszban elsősorban az agrárszektor lehet érdekes a magyar KKV-k számára.

- 4 évre szól a kiküldetésed, milyen célokat tűztél ki magad elé?

Legfontosabb célom, hogy néhány olyan magyar referencia projektet segítsek világra, amely a későbbiekben jó példát mutat a magyar vállalkozók számára, és meghozza kedvüket az indokínai piacok meghódítására.

- Ad számunkra valamilyen előnyt Vietnámban, hogy Magyarország az EU soros elnöke?

Politikai téren mindenképp nagyobb reflektorfényt kap az ország,  az üzleti életben azonban nem tulajdonítanak különösebb jelentőséget ennek.

- Közeleg a Tét, érzed már a hatását?

Természetesen. Ha Vietnamban élsz, akkor egy kicsit vietnami is leszel: nekik pedig a Tét ugyanolyan fontos ünnep, mint nekünk a karácsony. Őrült készülődés, búcsú az Óévtől, és az ember ilyenkor picit összegzi is, mit hozott ez az év számára.

Azt hiszem ehhez a képhez nem kell külön kommentár. Köszönet a képért Bara Tímeának. Hue-ban készült 2010 december végén. A képen látható fiatalember egyébként valóban a Google munkatársa

Google Hotel Hue

Legalábbis a mi naptárunk szerint év vége van. A Holdújévet majd valamikor februárban ünnepeljük, ez a blog is akkor lesz majd egy éves, de talán érdemes most röviden nekünk is számot vetnünk, mit terveztünk, mit végeztünk, és mit érdemes tennünk a jövő évben.

A blog alapvető szándéka az volt,  a modern, mai Vietnámot, különösen a gazdaságot és az üzleti lehetőségeket, a kétoldalú gazdasági kapcsolatokat kicsit közelebb hozza a magyar üzleti élet érdeklődő tagjaihoz.

A térséggel egyébként is foglalkozók körében pozitív fogadtatása volt a kezdeményezésnek, megszólalt a blogon pár olyan meghatározó szereplő, aki a saját területén már letett valamit az asztalra, aktív szereplője és alakítója a vietnámi-magyar kapcsolatoknak.

Azt gondolom, hogy a blog az elsődleges feladatát betöltötte. A direkt és az indirekt visszajelzésekből lehet tudni, hogy az érintettek olvassák az anyagokat, és valamit sikerült alakítani a régi “az egy háborús ország” és “csak rizst termelnek” képen.

A másodlagos cél az volt, hogy a téma körül alakuljon ki egy aktív közösség, amelyben az érdeklődők egymástól is ismereteket, információkat szerezve elindulnak Vietnám felé. Nos, közösség épülésének és az interaktivitásnak nem sok jelét látom. Ez lesz az a terület, ahol 2011-ben a legtöbbet kellene fejlődni. Szándékaim szerint megszólalnak egy-egy riport erejéig azok a magyar szereplők akik a térségben élnek, valamilyen módon érintettjei ennek a kérdéskörnek, legyenek akár az üzleti élet, a diplomáciai testület, vagy a témánkhoz kapcsolódó oktatási együttműködés résztvevői.

Addig azonban mindenkinek köszönöm a figyelmet, a blog olvasására, és néhol kommentelésére szánt időt, kellemes és önfeledt ünneplést kívánok ma estére mindenkinek, és várom vissza jövőre a téma iránt érdeklődőket. Boldog Új Évet Kívánok. Chuc mung nam moi.

BCs

Rendre elhangzik a kétoldalú kapcsolatok terén, hogy Vietnámban él a legtöbb magyarul beszélő, nem magyar nemzetiségű ember. Amikor a felszólaló ehhez a részhez ér,  nagy lehetőségeket, és fényes jövőt vízionál. Örökségünk, hogy 4000 vietnámi tanult valaha Magyarországon. Erre bizony lehetne építeni, egy olyan országban, ahol minden üzleti működés alapja a kapcsolatrendszer, ahogyan erről már mi is megemlékeztünk.

Fájó pont, hogy ennek nincs, vagy alig van utánpótlása. Azt, hogy ez nem csak az oktatást, és a kultúrális kapcsolatokat érintő kérdés, hanem jó üzleti lehetőség is lehet,  Domokos Tamás Dániel alábbi vendégposztja hivatott röviden bemutatni. Tamás Vietnámról, az ottani üzleti lehetéségekről, és ezek kapcsolatrenszer-függőségéről írja a diplomamunkáját, a vietnámi oktatási piacról szóló rövid kivonat ennek az ízelítője.

Vietnami oktatási piac

Vietnam lakosságát a 2010. júniusi felmérések 89 571 130 főben határozták meg, így az a tizenharmadik legnépesebb ország a világon.¹

A vietnami kormányzat erőfeszítései ellenére is, csupán körülbelül 1,7 millió fő vesz részt felsőoktatási képzésben.

A gyakorlatban tehát egy adott évben átlagosan 1, 2 millió vietnami diák érettségizik, közülük csupán 300 000 fő folytatja tanulmányait.

A Vietnami Oktatási Minisztérium az elmúlt években (MOET²) új törvények elfogadásával lehetővé tette a külföldiek számára a magán és vegyes tulajdonban lévő egyetemek és főiskolák alapítását, ennek köszönhetően az országban ezek száma gomba módjára szaporodik.

A felsőoktatás fejlődésének és népszerűségének dinamikájára a következő adatok utalnak:

• 1997 és 2007 között a felsőoktatásban résztvevő diákok száma 72, 5 százalékkal nőtt
• 2000 és 2008 között a felsőoktatási intézmények száma 153-ról 369-re emelkedett, ezek közül a magánegyetemek (külföldi) száma 40
• A magánegyetemeken tanuló vietnami diákok száma 2007-ben 188 838 fő volt, amely a diákok 11, 7 százalékát jelentette.³

A magyar felsőoktatási intézmények szempontjából azonban fontos meghatároznunk, azon vietnami diákok számát, akik potenciális piacot jelenthetnek számukra, az-az külföldön folytatnának tanulmányokat.

A MOET statisztikái a ténylegesen külföldön tanuló vietnami diákok számát 60 000 főre teszik, illetve említésre méltó a British Council kutatása⁴, amely szerint minden évben 25 000 vietnami diák kezdi meg tanulmányait más országokban. Ami a piac bővülési lehetőségeit illeti, a vietnami fél⁵ a fejlődést ütemét 5 és 10 százalék közé prognosztizálja, amelyet társadalmi szempontból alátámaszt a lakosság növekedési rátája (1. 096 százalék), illetve az anyagilag folyamatosan erősödő középosztály szerepe.

A legnépszerűbb országok – egyben versenytársak is – a továbbtanulás tekintetében az USA, Egyesült Királyság, Ausztrália, Franciaország, Szingapúr és Kína. A ”népszerűség” mértékét és a piac jelentőségét érdemes a mindenkori elsőn, az USA példáján keresztül vizsgálnunk. Az Egyesült Államokban 2005-ben 3 670 vietnami folytatott tanulmányokat, ez a szám azonban 2008-ra elérte a 8 769 főt⁶, ennek köszönhetően az amerikai egyetemek számára a vietnami piac a 13. helyre sorolható. Az említett országokon kívül az egykori ”keleti blokkból” Lengyelország és Csehország a legpiacképesebb, illetve megfigyelhető a japán és dél-koreai felsőoktatási intézmények előretörése, melynek hátterében a kulturális és gazdasági jelenélt játszik szerepet.

Az európai versenytársak lehetőségeit és stratégiájukat nagyban befolyásolja az oktatási piacon jelenlévő aktuális trendek, ennek értelmében a legtöbb ilyen egyetem igyekszik angol nyelvű képzéseket kínálni, de legalábbis 1 éves nyelvi előkészítőt biztosítani amennyiben a tanulmányok nyelve egybeesik a célországéval.

Jelenleg, az üzleti- menedzsmenttel (elsősorban banki és pénzügyi tanulmányok) és divattal kapcsolatos szakmák a legnépszerűbbek a fiatalok körében, habár kifejezetten igény lenne szakmunkás és szakember képzésekre is. A vietnami munkaerő piac szempontjából a legversenyképesebb és legkeresettebb szakmák közé tartozik a bankár és a mérnöki foglalkozás. Ezek hátterében a folyamatosan nyíló bankok és építkezések állnak, melynek lendülete valószínűsíthetően az elkövetkezendő 10-15 évben kitart. Ezen kívül nagy jövőt jósolnak a kommunikáció – média és PR szakmák előretörésének.

A vietnami fél szerint a magyar intézményeknek aktívabb PR tevékenységet kéne folytatniuk, valamint tanácsolták a szomszédos országokkal való összefogást, melynek köszönhetően a régió szereplői így hatásosabban szállhatnának versenybe a vietnami diákokért. Továbbá ajánlásként fogalmazódott meg olyan promóciós anyagok (leginkább kisfilmek) készítésének javaslata, amelyek segítségével prezentálni lehetne Magyarországot, az adott felsőoktatási intézményt és az egyéb lehetőségeket a diákok szemszögéből.

A szerző meglátása szerint attól függetlenül, hogy a hazai intézmények önállóan, vagy összefogva kívánnak megjelenni a piacon, tisztában kell lenniük azzal, hogy a mai vietnami fiatalokat nem a célország nyelvének elsajátítása motiválja, hanem az ott megszerezhető versenyképes tudás, amihez az angol nyelven keresztül jutnának hozzá elsősorban, tehát kínálatukat és stratégiájukat is ezt szemelőt tartva ajánlatos kialakítaniuk.